Víziónk

VÍZIÓNK

A Tanulás Akadémia azzal a vízióval jött létre, hogy megszerettessük VELED a tanulást, és megtanítsunk úgy tanulni, hogy azt ne csak élvezd, hanem hatékonyabb tanulóvá is válj. A víziónk része az is, hogy megtanulj okosabban tanulni és gyakorolni, hogy ha nem jönnek az eredmények, akkor tudj változtatni és okosabb technikákkal tanulni.

Te melyik kategóriába tartozol?

  • Vannak, akik nem szeretnek tanulni, mert már gyerekkorukban megutálták a tanulást és kényszernek, muszájnak vagy szenvedésnek élik meg bármi új megtanulását, így nem is jutnak egyről a kettőre.
  • Vannak, akiknek a kedvét elvették a tanulástól, mert valaha valaki azt mondta nekik, hogy ők erre képtelenek, és sosem fognak megtanulni bármit is az életben.
  • Vannak, akik bár kitartóan, szorgalmasan tanulnak, vagy inkább magolnak, mégsem érnek el kimagasló eredményeket és nem hatékonyak a tanulásban a szorgalmuk ellenére sem. Más , szóval egyhelyben topognak.
  • És vannak, akik szeretnek és akarnak is tanulni életük végiéig, sőt folyamatosan szeretnének fejlődni, hogy még inkább hatékonyabban, okosan tanuljanak, legyen szó életük bármely területéről.

A mi víziónk az, hogy TE is az utolsó csoportba tartozz és segítsünk neked átalakítani a tanuláshoz való viszonyodot, kapcsolatodat, majd pedig megtanítsunk okosan tanulni és hinni önmagadban, letéve a saját magad által kialakított korlátjaidat és hitrendszeredet.

 

„A Tanulás Akadémia ötlete a diákjainktól inspirálódva született meg. Az Angolra Hangolva alapítójaként több ezer diák történetét ismertem meg és váltam a történetük részévé, végignéztem a tanulási nehézségeiket és kihívásaikat. Ez pedig mindig arra ösztönzött, hogy új megoldásokat keressek nekik, olyan módszereket lelki támogatással ötvözve, amelyek segítségével képesek elhinni, hogy ők is meg tudnak tanulni jól angolul. De arra is rájöttem a közös munka során, hogy annyira mások vagyunk tanulás tekintetében is, hogy amíg az egyik dolog kiválóan működik valakinek, addig másnak az abszolút nem jön be. Mindenkinek más a „zsákja”, nem húzhatom rá ugyanazt a zsákot mindenkire. És minél több eszközt, módszert, technikát mutatok meg nekik, amiket letesztelnek és mérnek magukon, annál inkább megtaláljuk azt a zsákot, ami egyedileg az övéké. Néha ez hosszas, időigényes, és pontosan ezért fontos, hogy ott legyek mellettük, fogjam a kezüket addig, amíg szükségük van erre és amikor már nincs rám szükségük, akkor elengedhessem őket és csak a távolból nézzem, milyen ügyesen boldogulnak.

A közös út során rájöttem, hogy mindenfélét megtanulunk az évek során, csak ÉPP TANULNI NEM TANULUNK MEG TANULNI. Így született meg a Tanulás Akadémia ötlete, hogy ne csak a nyelvtanulóknak segítsünk ebben, hanem minden olyan embernek, aki szeretne fejlődni, hisz az élethosszig tartó tanulásban és fejlődésben, és át szeretné formálni önmagát és a tanulással kapcsolatos viszonyát.”

Lénárt Tünde és Ambrus Árpád

 

a Tanulás Akadémia alapítói

 

A CSAPAT TAGJAI, AKIK RÉSZTVESZNEK A TANANYAG FEJLESZTÉSÉBEN:

 

A tanulás az élet része, tőle elválaszthatatlan. Ahogyan, én adok magamból, úgy adnak a diákok is. Ahogyan a személyiségemre és a gondolkodásomra hat minden, ami valaha történt velem, úgy a tanulásomra/tanításomra is. Ahogy mindez fejleszthető, pontosan úgy fejleszthető a tanuláshoz fűződő viszony is és ez a fejlődő viszony, valamint a tudatosítás egy eredményesebb, sikeresebb tanuláshoz vezet. Ebben hiszek, ezért vágtam bele ebbe a projektbe. Hiszek az edukációban, ami túlmutat a nyelvtanításon, és bármilyen tanórán, de túlmutat a generációkon is. Sosem késő és sosincs vége. Mélyen tisztelek mindenkit, aki tanulni kezd és tesz is érte, hogy tanulása eredményes legyen. Ilyen embereket kísérek több, mint 15 éve és őszintén remélem, hogy a nyelvtudáson kívül egy picit mást, talán többet is tudtam adni nekik az együtt töltött órák alatt. Ha mégsem, akkor remélem a Tanulás Akadémián ez sikerül!

Tass Alexandra (Szana) - Nyelvtanár

 

 

A tanulás és a személyes fejlődés minden formájában hiszek és nagyon támogatom, így a Tanulás Akadémia ötlete nagyon megtetszett. Akármilyen tanulásról legyen szó (nyelvtanulás, készség elsajátítása, személyes fejlődés, rossz szokások elhagyása, matektanulás, stb.), a legfontosabb dolog, hogy ismerjük önmagunkat, (fel)ismerjük jó és rossz szokásainkat, módszereinket, tudjuk, hogy mi az ami segít, motivál minket az úton. A Tanulás Akadémia csodálatos lehetőség arra, hogy minél több információt, ötletet, technikát elsajátítsunk, sőt, tanulás közben kicsit jobban megismerjük saját magunkat, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a tanulás, fejlődés könnyebben és gyorsabban valósulhasson meg. Véleményem szerint nincs olyan, amit elegendő idő-és energiabefektetéssel, lankadatlan motivációval és pozitív szemlélettel ne tudnánk megtanulni, a Tanulás Akadémia anyagai pedig pontosan ezeken a területeken nyújtanak kapaszkodót, segítséget.

Németh Rachel (Récsi) - Nyelvtanár

 

 

Már diákként is észrevettem, hogy a különböző tantárgyak elsajátítása más-más tanulási módszert igényel. Megfigyeltem, hogy néhány osztálytársam sokkal könnyebben tanult meg egyes tananyagokat, míg volt olyan, ami nekem ment egyszerűen és mások számára igényelt sokkal több időt. Tanárként is fontosnak tartom, hogy a diákjaimnak ne csak pusztán az angol nyelvet, ne csak a tananyagot tanítsam meg, hanem tippekkel, trükkökkel segítsem őket a nyelv elsajátításához szükséges megfelelő módszer megtalálásában.

Az eredményes tanításhoz és tanuláshoz elengedhetetlen az, hogy a másik oldalon egy hatékony, személyre szabott tanulási technikára tudjanak a diákjaim támaszkodni. Éppen ezért a különböző érdeklődési körű, életkorú tanítványaimmal mindig közösen dolgozunk azon, hogy a megfelelő tanulási módszerrel olyan tudás birtokába kerüljenek, amely biztos alapokra épül és magabiztosan alkalmazható.

A tanítás soha nem lehet egyoldalú, a tanár tükre a tanítványa, vagy ahogy Isaac Asimov mondta: „Ha a tanítványom jobb nálam, akkor nyilván jobb tanára volt, mint a többinek. Növendékeim minden eredménye rám vet jó fényt.”

Garadnai Olivér - Nyelvtanár

 

 

Hiszek benne, hogy minden tanulási folyamat út önmagunk megismerése felé. Az én vízióm, hogy a tanuláson keresztül nem csak egy újabb részét fogadhatjuk be a világnak, de magunkat is jobban megismerhetjük. Egy gyakori szállóige a családunkban, hogy “mindenkitől van mit tanulni”. A tanulás nem intézményhez és életkorhoz kötött, sokkal inkább fogékonyság és eltökéltség valami új befogadására. A tanulás az életünk része és minél hatékonyabban és tudatosabban sajátítunk el készségeket, annál sikeresebbé válhatunk az életünk különböző területein. Emellett az önfejlesztés utat nyit saját személyiségünk mélyebb megismeréséhez. Én abban szeretnék segíteni minden tanulni vágyónak, hogy a tanulást ne kényszerként, hanem a felfedezés izgalmával tudja megközelíteni.

Zsuzsa Fruzsina (Fruzsi) - Nyelvtanár

 

 

Már több, mint 20 éve dolgozom neurológusként. Az én munkám a rendelőben általában ott kezdődik, amikor az agy már nem egészséges, funkcióit (gondolkodás, irányítás, tanulás, memória) már nem tudja megfelelően betölteni, ezért változás áll be az egyén életében, kapcsolataiban, munkájában. Ilyenkor a neurológus feladata az, hogy páciensével együttműködve, közösen, a már „beteg” agy működését javítsa, a betegség lefolyását lassítsa. Ezért érzem inspiráló kihívásnak azt, hogy részt vehetek a Tanulás Akadémia munkájában, mert itt az „egészséges agy” működését segíthetem még tökéletesebbé tenni, miközben magam is sokat tanulok a tananyagokból és a tanulótársak tapasztalataiból. Emellett orvosként nagyon fontosnak tartom a prevenciót, hiszek az élethosszig tartó tanulásban (és nem hiszek a „korfüggő” demenciában!) és hiszem, hogy az agyunk a legmagasabb szintű adaptációs gépezet, amely a fejlődés látszólag végtelen magaslataira képes, ha jól bánunk vele és kész vagyunk változtatni, ha kell.

Dr. Havas Adrien - Neurológus

 

 

 

Utazó gyógypedagógusként dolgozom a várpalotai Bartos Sándor Óvoda, Általános Iskola és EGYMI-ben, valamint óraadó tanárként a SZIE Apáczai Csere János Karán. Ezentúl IKT szakértőként is dolgozom és feltett szándékom, hogy az SNI tanulók oktatásában és fejlesztésében elterjesszem a korszerű IKT eszközök (interaktív tábla, táblagépek, padlórobotok stb.) alkalmazását.

Aknai Dóra Orsolya - Utazó gyógypedagógus, tanulásmódszertani szakértő

 

 

Az IKT MasterMinds Kutatócsoport alapító tagjaként számos hazai és nemzetközi konferencia előadójaként találkozhattál már velem. Matematika-fizika-informatika szakos tanárként, egyetemi oktatóként, kutatóként és IKT szakértőként tevékenykedem és több mind 30 éve foglalkozom számítástechnikával. AZ IKT oktatási alkalmazásában rengeteget kutattam és adtam elő az elmúlt pár évben.

Fehér Péter - PhD, Egyetemi oktató és tanulásmódszertani szakértő

 

 

Negyven évet töltöttem pedagógusként irodalmat és történelmet tanítva. Ám egykor pszichológusnak készültem, így a tanári pályám során is mindvégig érdekeltek a tanítás, tanulás folyamatában működő lelki és mentális tényezők. Szerettem volna eredményesen, ugyanakkor biztonságos közeget teremtve dolgozni a diákjaimmal, ezért szereztem - többek között - egészségfejlesztő mentálhigiénés tanári diplomát, és vettem részt számtalan továbbképzésen, tanfolyamon, hogy fejlesszem tudásomat. Igyekeztem elsajátítani a legkorszerűbb tanulásmódszertani ismereteket, melyeket nagy örömmel osztok meg a Tanulás Akadémia hallgatóival.

Nagy Eleonóra - Nyugdíjazott középiskolai magyar tanár 

 

 

A munkám az a hivatásom. A problémákban megpróbálom a megoldást látni, segíteni az embereknek eszközöket adva a kezükbe, hogy egy idő után önmaguk pszichológusává váljanak. Az önbecsülés, az érzelmek szabályozása, a traumák feldolgozása, a párkapcsolatok, a fejlődés, mind-mind tanulási folyamatok. A Randi Rendel megalkotója vagyok. Párkapcsolati fejlesztéssel foglalkozom ezen belül. Hisz a kapcsolatokat is meg lehet tanulni működtetni. Tanulunk magunkról, tanulunk képességeket, tanulunk tanulni, tanulunk élni. S ebben a folyamatban egy szakember támasza sokat segít.

Mészáros Andrea - Pszichoterapeuta, párkapcsolati specialista

 

 

 Több mint 16 éve munkájában arra fókuszál, hogy a vezetők és csapatok életét és munkáját megkönnyítse, történjen ez a vezetők egyéni vagy csoportos fejlesztésével. Személyes szenvedélye és küldetése az életvezetés, ezért hozta létre és működteti az Így élni jó projektjét, ahol életvezetési tréningekkel és coaching-gal járul hozzá az ügyfelek életének javításához.

Ficz Antal - Vezetői coach

 

Kapcsolat

Szentegyháza, Sportolók utca 6. 535800, Románia

Telefonszám: +40-744398459
E-mail: info@tanulasakademia.com

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. SÜTIK (COOKIEK)