Hogyan készülj fel egy vizsgára, ha kevés időd van?
Emlékszem, egyetemistaként igencsak szűkében voltam az időnek, hogy fel tudjak készülni a vizsgáimra. Egyrészt azért, mert három szakot végeztem párhuzamosan, másrészt mert még dolgoztam is mellette, szóval gondolhatod, mennyire időszűkében voltam. Valójában pont ez kényszerített rá arra, hogy megtanuljak jól bánni az időmmel és úgy beosztani, hogy célirányosan haladjak és a legfontosabb dolgokat meg tudjam tanulni. Maga a tény, hogy az öt év alatt végig ösztöndíjas voltam és 4.7 átlag felett voltam mindig, az bizonyította, hogy ez működött is, mert nemcsak épp átcsúsztam a vizsgáimon, hanem valóban fel tudtam készülni többnyire tisztességesen még úgy is, hogy kevés időm volt.
És meg is érkeztünk az első paradoxonhoz:
MINÉL KEVESEBB IDŐNK VAN, ANNÁL HATÉKONYABBAK VAGYUNK.
Gondold végig, a saját életedben ez hogy van: amikor van egy csomó időd, elszöszölöd, pepecselsz, elhúzod mindenfélével és csak nagyon kevés fókuszált tanulás, munka van benne. De ha valamire kevés időd van, akkor tuti, odaállsz, mert tudod, ezt most meg kell csinálni, nincs kecmec. Persze, ha sok időd van, azt is ki lehetne jól, hatékonyan használni és hasznosan ki lehetne tölteni, de a gyakorlat sokszor azt mutatja, hogy mégsem tesszük. Talán ez az egyetlen előnye az utolsó percekre hagyott dolgoknak. Ne érts félre, nem arra szeretnélek biztatni, hogy hagyd az utolsó percekre a tanulást, a vizsgafelkészülést! Sokkal inkább arra, hogy ha ezt a sürgető érzést korábban is életre tudod kelteni magadban, akkor tényleg oda fogod tenni magad. Ez lenne az első üzenetem tehát, hogy ha sok időd van még vizsga előtt, akkor sem hagyd utolsó órákra, napokra, mert nehezebb dolgod lesz. Generáld magadban mesterségesen ezt az utolsó perces érzést és használd ki ennek az erejét úgy, hogy valóban hagysz időt magadnak a felkészülésre, mert ez lenne az „ideális.”
Ugyanakkor tudjuk mind, hogy az életben ritkán vannak csak „ideális” helyzetek, és amikor valóban kevés időnk van felkészülni egy vizsgára, jó, ha van más is a tarsolyunkban. Nézzünk meg ezekből párat!
- PRIORIZÁLJ
Ezt könnyű mondani, nehéz gyakorlatba ültetni. A priorizálás azt jelenti, hogy ha egymás mellé teszek két sürgős dolgot, feladatot és összehasonlítom magamban nagyon szigorúan feltéve a kérdést, hogy „melyik a fontosabb?”, akkor egyértelmű sorrendeket tudok felállítani. A prioritások felállítása azért megy sokszor nehezen az embereknek, mert egy: mindent ugyanolyan fontosnak és sürgősnek éreznek, kettő: nem gyakorolják ezt a készséget. Valójában azzal, hogy egyszerűen egymás mellé állítok feladatokat és összehasonlítom azoknak a fontosságát és sürgősségét, máris gyakorlom azt a készséget, hogy valóban meg tudjam állapítani, hogy melyik a nagyobb prioritás most. És ha sikerült egy sorrendet felállítsak a tanulnivalóban és aszerint haladjak, akkor máris nyert ügyem van.
- SZELEKTÁLJ
Amikor egy olyan vizsgára kell felkészülnöm, ahol tételek vannak, és fogalmam sincs, hogy melyiket fogom kapni/húzni, nehéz prioritásokat felállítani. Ilyenkor két dolgot tudunk tenni: minden tételnek az alapjait megtanuljuk, hogy bármelyiket kapjuk is, hozzá tudjunk szólni. Vagy nem tanulom meg az összeset, csupán annyit, amennyit bele tudok fértetni, de azokat alaposan. Ez utóbbi „neccesebb”, mert kicsit a „véletlenre” hagyatkozunk ilyenkor és a szerencsénkben bízunk. Jómagam alapvetően legtöbbször alaposan felkészültem a vizsgáimra, de néha előfordult, hogy muszáj voltam az utóbbi szerint készülni, azaz voltak olyan témák, amikbe bele se tudtam volna szagolni, de amit viszont megtanultam, azt kentem-vágtam. Ilyen esetekben én mindig úgy mentem el a vizsgákra, hogy azokat a számokat/tételeket mantráztam szó szerint, amiket tudtam. Csakis ezekre fókuszáltam és szuggeráltam, hogy azokból fogok kapni. És őszinte leszek, az öt év alatt ez kb. ötször-hatszor fordult elő velem, hogy így mentem el vizsgázni, viszont mindegyik alkalommal működött. Mindig azokat a témákat kaptam/húztam, amiket szuggeráltam. Tudom, ennek semmi tudományos alapja nincs, de működött és vészhelyzetben, ha már tényleg nincs időnk minden témából felkészülni alaposan, ez még mindig jobb, mint attól rettegni és arra fókuszálni, hogy mi van, ha azt húzom ki, amit nem tudok. Én megfordítottam a fókuszom irányát…
- KULCSSZAVAK
Amikor vizsgára készültem, mindig készítettem magamnak egy súgót (nem puskát!!!) a témákból/tételekből. Úgy kezdtem, hogy végigolvastam az adott témát/tételt, hogy megértsem a nagy képet, a nagy egészt és kiemeltem azokat a kulcsszavakat, amik mentén végig tudnám vezetni az adott témát. Valójában ezek súgószavak voltak számomra. Olyan szavakat választottam ki, amik alapján tudtam, hogy azzal tudom tovább vinni a témát és azt kifejtve ki tudok több altémát is bontani. Ehhez nagyon fontos, hogy megtanuljunk a nagy egészben gondolkozni és azt képesek legyünk visszabontani részletekre a súgó szavak alapján. Más szóval tudjam, milyen altémához, mi tartozik. És nem fordítva: nem a részleteket kell megtanulni először és abból felépíteni a nagy egészet, hanem fordítva. Ezzel rengeteg időt megspóroltam. Mert nem azt csináltam, hogy egyből elkezdtem tanulni a tananyagot, hanem előbb megpróbáltam megérteni a nagy egészt és csak utána mentem át a részletekre.
Miután a kulcsszavak összeálltak a fejemben és tudtam mi tartozik az alá (tények, gondolatok), leírtam minden tétel kulcsszavát egy picike kártyára és hangosan felmondtam egyszer-kétszer az adott témát. Így égettem magamba. A vizsgák előtt, amíg a többiek a nagy paksaméta anyagaikat lapozgatták, elveszve a több száz oldalas jegyzeteikben, én csak kicsi kártyákkal a kezemben futottam át/szkenneltem át a szememmel az adott témák kulcsszavait…
Önmagában véve ezzel az utolsó technikával rengeteg időt tudsz megspórolni. Nem mondom, hogy egyből könnyen ki lehet szedni a kulcsszavakat, súgó szavakat egy-egy témával, de ahogy gyakorlod ezt a technikát is, egyre ügyesebb és gyorsabb leszel ebben is!
Sikeres vizsgafelkészülést neked!
